Én egy amolyan megértő ember vagyok. Személyes perverzióm, hogy érdekelnek az emberek. Manapság egyébként ez ritka dolog.
Ahogyan egy ismerősöm fogalmazott, pályát és kort tévesztettem egyszerre. Akkor kellett volna születnem, mikor a kereszténység még cool volt, és papnak kellett volna mennem. Nem olyan gyereksimogatónak, hanem inkább amolyan szabadgondolkodású, kalandos papnak.

Milyen furcsa, hogy a hallás esetén nem teszünk különbséget a szimplán elhangzott mondatok meghallása és azok felfogása között. Hiszen ugye nem mindent látunk meg amit nézünk... Ne csak nézd, lásd is. Ugye.

Namost én olyan ember vagyok, akit érdekel a nagyvilág, és leginkább az emberek. Mert érdekesnek találom. Fura, de szerintem az emberek nyomorúságos életőben rettentő sok szépségre bukkanni.

Így történt, hogy bevetve értelmes, kíváncsi és megértő tekintetemet egy barátom elmesélte, hogy édesanyja egyszer azt mondta neki: bármi történik, bármi rossz vele, azért csakis ő lesz a felelős.
Ennek ugye fejbólintással talán még igazat is adnánk, ha nem mondanám meg, hogy erre két hónapra édesanyja meghalt.
Sok év eltelt azóta, és megmondom őszintén, nála vidámabb embert aligha ismerek. Legyen bárki-bármilyen levert ő képes felvidítani, se perc alatt. Ez amolyan adottság lehet. Én hallgatni tudok, ő pedig vicces.
De a személyes tragédiája mindmáig, hogy mikor tornyosul felette a szar, és tényleg nincs kihez fordulni, elmondja, hogy ő ezt sosem tudta magának megbocsájtani... Mert ezt mondta az anyja... Tudta hogy meg fog halni, mert már 2 évvel azelőtt diagnosztizálták, de ő mégis ilyet mondott...

Szóval furcsa az élet. Mások, akiket meghallgatok... unalmasak. És nem azért, mert az ő problémáik kevésbé súlyosak. Mindenkinek a maga baja a legégetőbb, és a legsúlyosabbnak tűnő. Ez csak természetes. Túlélési ösztön. De az unalmas, mikor valaki nem képes túllépni a saját hibáin, melyek éppen az égető problémáit okozzák.
Szóval biztos megvan az a tipusú ember, akit egyszer meghallgatsz, és utána azt hiszi, te vagy a lelki szemetese. És mindíg hozzád jár sírni, hogy "jaj de szar neki". Menjen a picsába az ilyen, de most őszintén.

Ha valaki padlóra kerül, az természetes. A legerősebbekkel is megesik. A kérdés, onnan hogyan folytatja tovább. Vannak, akiken segíteni kell, ők fekve maradnak. Olyat nem szabad.
Van aki elkezd felállni, de valahogy térdelésnél abbahagyja, és amolyan szopó pózt felvéve éli életét. Ők a már emlegetett rinyagépek, akik nem veszik észre az élet szépségeit.
Nameg, van aki megy mint a gőzgép, és nem lehet egykönnyen megállítani. Csak az ilyenek sokszor átgázolnak a térdelő/fekvő balfaszokon. Pedig egyszer ők is kisiklanak.

Szóval utálom a rinyálást. Persze ez is érdekes. Manapság az emberek nem hogy a rinyagépeket nem hallgatják meg, hanem senkit sem.
Olyan jellegzetes a pillanat, mikor beszél az ember, keresi a másik tekintetét, de az rendre máshol kalandozik. Az ilyennek minek öntse ki az ember a lelkét? Csakis arra vár, hogy ő beszélhessen, hogy ő szabadulhasson a terhétől. Aztán persze ő is kapja a pofájába a "leszarom" tekintet.

És ilyenkor sokan elhagyják magukat. Ahelyett, hogy inkább őszintén magukba tekintenének, és beismernék, mekkora egy faszok is valójában. És hogy a környezetük mekkora faszfejekkel is teli.
Mert aki értelmes, és értelmes, megértő környezetben él, az nem szomorú. Az célokkal teli, magabiztos. Akinek ilyen közeg adott, azt a kudarcok, az élet velejáró szarságai sem törik meg, hanem megy előre keményen.

Szedje össze magát mindenki. Egy kis engergiával, egy csipetnyi hallgatással jobbá tehetjük egy akárki napját. És ki tudja? Talán ezáltal mi magunk is megkönnyebbülünk. Úgy érezzük, segítettünk valamit. És talán mi magunk is tanulunk mások elkövetett balfaszságaiból. Na persze...

csók, anyu
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.