Ennek az előzetesére nem is tudom hol akadtam, de valahogy megfogott.

És azt kell mondjam, ez a filmre is igaz.
Igen jó film, de én csak a megfelelő semleges hozzáállásal ajánlanám.

A történet ugyanis egyszerű, csavarok nélküli, és a végén sem tartogat semmilyen meglepetést. Mégis működik, és mégis remek.

A történet arról szól, hogy van egy egyetemi tanár főhősünk, aki öreg, és nem több egy szürke egérnél. Mindent utál ami változást hozna az életébe, és valljuk meg őszintén: egy tipikusan elbaszott amerikait valahogy így képzelnénk el.
A főnökei azonban elzavarják egy konferenciára. És ha már a városba kell utaznia, hát a lakásában alszik meg. Van ott az előző életéből ugyanis egy lakás... De mikor belép az ajtón, rádöbben: azóta már belakták a lakást.

Innen elindul a bonyodalom, és a kulturán keresztül hatoló barátság. A szereplők másságuk ellenére a zenén keresztül rálelnek egymás barátságára, mígnem a sors közbe nem szól, és szembesülünk azzal, milyen csudajó dolog bevándorlónak lenni amerikában.
 

Több szóval sem tudom visszaadni a hangulatot, a történetből ennyi meg épp elég.
 

És ha másért nem, a film már a zenéért nézendő... Az emlegett Fela Kuti egyszerűen isteni!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.